ORBÁN JÚLIA versmondó honlapja

Vélemények a NYELVÉDESANYÁNK c. műsorról 

 

 

Orbán Júlia Nyelvédesanyánk c. irodalmi emlékműsora a Kazinczy-évre készült. A Radnóti - és Latinovits-díjas versmondó telt ház előtt, kirobbanó sikerrel mutatta be műsorát a soproni Egyetemi Ifjúsági Házban. A magyar nyelv szépségéről, értékéről, nemzetmegtartó erejéről nyújt maradandó élményt ez az összeállítás, melynek szerkesztése és színpadra állítása érzékeny kezek és lélek munkáját dicséri. Orbán Júlia 50 percben odavarázsolta elénk a csodát, amit csak kevesen tudnak: 50 percben nyolc évszázad klasszikus érvényű alkotásait mutatta be a Halotti Beszédtől Illyés Gyula Koszorú c. költeményéig. 

Ismeretnyújtó funkciójánál is fontosabb a műsor nevelőértéke, a bemutatott művekből és az előadóból sugárzó lélekformáló energia. Sopronban első alkalommal láthattunk versszínházi produkciót, amikor a lélek, a versmondó, a kitűnő szövegek és a színpadi elemek  szerves egységben voltak.  Izgalommal várjuk a folytatást....”

 

/Sarkady Sándor, soproni költő/

 

 

 

„Az elsötétült színpadon csak egy szál gyertya égett, mikor megszólalt a magyar nyelv csodálatosan, sejtelmesen, büszke erővel.

A magyar nyelv szépségétől szinte megborzongott a közönség. Istenem! Ilyen hatalmasak, erősek vagyunk nyelvünkben!

Orbán Júlia irodalmi emlékműsora érzékeny, kiváló összeállítás volt. A nyelv és az előadó a finoman kísérő zenével magával ragadta a közönséget. A cím találó volt: Nyelvédesanyánk ölében éreztük magunkat.

Az elröppenő óra végén méltán szólt a nagyszámú közönség vastapsa, tisztelve a nyelvet, dicsérve a kiváló előadót.”

 /Dr. Winkler András, a Nyugat-magyarországi Egyetem volt rektora, költő/

 

 

 

Ötven perc, nyolc évszázad, versben! – Kisalföld. 2010. február 10.

 

Igen! Meggyőződésem, hogy ha jó a program akkor a világ végére is elmegyünk érte ha pedig nem akkor a szomszéd házba se és ide tartozik az a tapasztalat is, hogy csak arra nem érünk rá amire nem akarunk! 

Téli, otthonmarasztaló sötét este, ráadásul szombaton tizennyolc óra. Utolsó pillanatban érkezem s alig találok ülőhelyet. Mikor körülnézek fiatalokat és idősebbeket egyaránt látok, sőt olyanokat is akik ritkán bújnak elő otthoni csendes alkotói magányukból.

Már a meghívó címe is érdekes, persze annak, akit megérint és  akinek van szeme a látásra, füle a hallásra. Önálló estjének, „Nyelvédesanyánk” címet adta Orbán Júlia versmondó, aki nem véletlenül Radnóti-és (2008) Latinovits- díjas.

Érzékeny lélekre vall a versek, a zenei részletek, a kellékek és a színpadi elemek feszes és mégis oldott együttesének megteremtése. Az előadó és a közönség együttlélegzése büszkeséggel tölthette el, képi valóságában és szellemiségében köztünk lévő, nagy magyar nyelvművelőt Kazinczy Ferencet. Hiszen akire születése után 250 évvel később is ilyen szépen emlékeznek a leghűségesebb városban, egy sötét január végi estén annak nem kell „aggódnia” a nemzet jövőjéért.   

A soproni Pedagógusok Művelődési Háza zsúfolásig megtelt és a percekig tartó vastaps számomra azt bizonyította, hogy csak azok temetik a verset akiknek nem adatik meg ilyen élményekkel teli este. Köszönet érte!

 /Sógor Ferenc, a Gyermek és Ifjúsági Központ  volt igazgatója/

 

 

A Vers Végtelensége és Örökkévalósága

 

Orbán Júlia hisz az anyanyelv erejében, amellyel megmenthető a nemzet. Nyelvédesanyánk című előadóestjén ez a hitet tápláló erő, minden művészeti alkotásban megmutatkozó, hitet erősítő erő munkál és teremti meg sajátos bűvkörét.

 

A mindenséget teremtő Ige világot teremtő erejével táplálja a gondolatot, és osztja-osztja, örökíti tovább erejét, köti így össze időben-térben teremtményeit, szolgálja az életet.

A szavaknak különleges erejük van, a gondolatok, pedig a lélekre hatnak.

Az Ige teremtő erejéből táplálkoznak az arra érdemes gondolatok, a művészi alkotások, így az irodalom. Talán ennek az erőnek a kisugárzása az, amivel a lélekre hatnak. Az anyanyelv, amelyen megszólalhatnak a költőink, íróink ezért a teremtés szellemi nagyszerűségére utaló, isteni ajándék

Ennek az erőnek bűvkörébe vonja maga mellé hallgatóságát az, aki versmondásra vállalkozik. Versmondásra, pedig csak az tud vállalkozni, akit ez az erő maga emel bűvkörébe: ez a versmondók kiválasztottsága.

Ennek birtokában, vagy inkább súlya alatt, lehet más halandók felé fordulni, és felmutatni nekik az alkotások örökkévalóságra mutató erejét és fényét, a szolgálat szándékával.

Ilyen kiválasztottként lép immár 30 éve magában folyamatosan hordozott vers-üzenetekkel kihagyásokkal és megújulással Orbán Júlia hallgatósága elé, annak a legelső varázsnak az indíttatására, amit a 40 évvel ezelőtti első versmondás jelentett.

Alkalomról alkalomra újrateremti a bűvkört és kiterjeszti azt arra a helyre, ahol fellép, és mindazokra, akik hallgatják. A vers örökkévalósága és végtelensége érinti meg a lelkeket, az Ige ereje.

 

Orbán Júlia, Radnóti - és Latinovits-díjas versmondó a vers és annak alkotója iránti alázattal, az anyanyelv véghetetlen szeretetével. Az anyanyelvet nem szóval, hanem tettel szolgálja.

(a nyelv-szó-gondolat-tettek közötti kapcsolatrendszer kimeríthetetlen élettel-telísége, gazdagsága és bonyolultsága mutatkozik meg abban, hogy a nyelvet valaki ,,nem szóval, hanem tettel szolgálja”, hogy tette szerint elvont értelemben ,,kiáll” az anyanyelv, a vers mellett, alkalomról-alkalomra ,,kiáll” az emberek elé.)

- Hiszem és vallom, hogy ezzel a drága anyanyelvvel lehet és kell is nemzetet menteni. Nem kell hozzá se pénz, se hatalom, csupán egyéni elhatározás, hogy gondozzuk e drága nyelvet. Elmúlt nemzedékek lelkét, szellemét hordozza magában . Ők ápolták és művelték sokszor nagy áldozatok és szenvedések árán. Óvjuk meg mi is az utánunk következő nemzedéknek. Ez a mi felelősségünk!

Kérem, könyörögök, továbbra is hallgassanak a költőkre, hiszen ők tudják kitapogatni mi közeleg évmilliók távolából évmilliók távolába – fogalmaz irodalmi estjének bevezetőjében Orbán Júlia, hogy aztán behatolhassunk a különleges bűvkörbe, amely 800 év irodalmi anyagából fonódik körénk.

A magyar nyelv szépsége, a versben megszólaló nyelv nagyszerűsége itatja át az éppen adott teret és a jelen időt, a végtelen és az örökkévaló érzetét megteremtve.

Mert teremtő ereje van a gondolatnak, a nyelvnek, a versnek – üzeni az anyanyelv, a vers bűvkörében, a közel egy óráig tartó előadás, amely teljes bizonyossággal a lelkekben még tovább folytatódik…

 

/B. Tóth Éva - Sopron.hu/